Ezen az oldalon Alapítványunk kuratóriumáról, tagjairól olvashat. Kattintson a megfelelő névre a bővebb információkért!

Az új kuratórium 2011. június 16-tól:

Az új kuratórium 2005. június 10-től:

A kuratórium, 2005. június 10. előtt:

- Balczó Zoltán (kuratóriumi tag) -

1948-ban születettem Nyíregyházán, nős vagyok, feleségem ügyvéd, két egyetemista gyermekünk van.
A Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán 1971-ben szereztem diplomát. 1975-ig az Erőmű- és Hálózattervező Vállalatnál dolgoztam tervező mérnökként. 1975 óta a Kandó Kálmán Főiskola (2000-től Budapesti Műszaki Főiskola) oktatója vagyok, jelenleg docensi beosztásban. Oktatási feladataim mellett több kutatási munkát irányítottam témavezetőként, koordinátorként vettem részt a Tempus nemzetközi együttműködési programban.

A Magyar Igazság és Élet Pártjának 1994 és 2003 között elnökségi tagja voltam, 2003. októbere óta a Jobbik Magyarországért Mozgalom alelnöke vagyok. 1994-ben, majd az azt követő két választáson is a MIÉP országgyűlési képviselő-jelöltje voltam Budapest 2.sz. választókerületében. 1994-98 között a Fővárosi Közgyűlés képviselője, 1998 és 2002 között országgyűlési képviselő, frakcióvezető-helyettes, az Oktatási és tudományos bizottság, valamint az Ügyrendi bizottság tagja voltam. 1999 és 2002 között a határon túli magyarság támogatását szolgáló Illyés Közalapítvány kurátoraként is dolgoztam.
2002 októberétől a Fővárosi Közgyűlés képviselője, tagja az EU integrációs és külügyi, és a Jogi bizottságnak, valamint az Oktatási bizottság alelnöke vagyok.

- Bognár Nándor (kuratóriumi tag) -

Budapesten születtem, az ostrom idején, 1944. végén, óvóhelyen. Apám a fronton volt, tíz hónapos koromban látott először, hadifogság után. Az első szavak egyike, amit hallottam, valószínűleg az volt, hogy maradjak csöndben, mert jönnek az oroszok. Jöttek is, ha valami zajt hallottak, és nagy hangon németeket kerestek, de ha valami mutatósabb holmit találtak, azt sem hagyták ott.

Az óvodába nem vettek fel, mert az apám asztalos mester volt két segéddel, és ezért kizsákmányolónak minősült. Emiatt az összes gyerekbetegséget sikerült első osztályban megkapni, és bár folyamatosan tudtam írni és olvasni már ötéves koromban, a betegségek (bárányhimlő, kanyaró, skarlát, stb.) hat hónapos hiányzást okoztak és az iskola meg akarta ismételtetni velem az első osztályt. Ezt úgy kerültem el, hogy a László Kórházból – hat és fél évesen - kedves levelet írtam a tanító néninek.

Ezeket csak azért írtam le, hogy látszódjék, mennyire fontos szerepe volt nálam az írásnak. Ötéves korom óta valamit – olvasásra, vagy éppen színpadra, esetleg éneklésre - mindig írtam. Érettségi után a MÚOSZ Újságíró Iskolájába nem vettek fel, meg sem nézték az iskolai újságban megjelent és meg nem jelent írásaimat. Felvételi vizsga nem volt, ajánlás kellett volna valamelyik központi vagy megyei napilaptól, illetve megyei vagy kerületi pártbizottsági titkártól. Egyik se volt, KISZ-tag se voltam. A katonaság két éve alatt irodalmi színpadot szerveztem, amellyel az összes lehető akkori amatőrszínpadi díjat elnyertük.

Elvégeztem gépészkaron a Műszaki Egyetemet (nagy riportok a Jövő Mérnökében), dolgoztam is fejlesztő mérnökként, majd felvettek az akkor nemrég indult Magyar Hírlaphoz, mert az új mechanizmus indulása után azt is mutatni kellett, hogy nem minden újság pártújság, és ez meghirdetetten nem az volt. 1980-tól sikerült átmenni a Magyar Nemzethez, 1992-ben egy híradó-főszerkesztőhelyettesi pályázat megnyerésével a Magyar Televízióhoz, majd 1997-től öt évre a Duna Televízióhoz, felelős szerkesztőnek. Ezt másfél év főmunkatársság követte ismét a Magyar Nemzetnél, majd – és azóta - tanítás (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, (esztergomi) Vitéz János Tanítóképző Főiskola, stb.), illetve politikusinterjúk, riportok különféle kötetekben, valamint kiadvány- és könyvszerkesztés. Ez utóbbiak között megtisztelő feladatnak tekintem, hogy szerkeszthettem a Múzeum 1956 Emlékére Közhasznú Alapítvány két kötetét, illetve, hogy a sajtóban (pl. Magyar Nemzet, Duna-p-Art folyóirat) írhattam róluk.

- Dr. Horváth László (kuratóriumi tag) -

Születésem helye, és ideje: Földeák, 1923. június 13. Édesapám asztalos kisiparos volt. Két testvérem van.
A budapesti Állatorvosi Tudományegyetemen szereztem állatorvos-doktori oklevelet, 1950. évben. 1950-től 1952-ig az Egyetem Anatómia Tanszékén tanársegéd, 1952-53-ban az Országos Állategészségügyi Intézet általános korboncnoka voltam. Szőregen, Mórahalmon és Csanádpalotán szerepeltem körzeti állatorvosként 1953-56-ig.

A forradalom és szabadságharc alatt a csanádpalotai Nemzeti Bizottság vezetője voltam 1956. október, november hónapban.
A forradalom bukása után internáltak Kistarcsára, és Tökölre, majd később hét hónap börtön-büntetésre ítéltek. Kiszabadulásom után rendőri felügyelet alá helyeztek (1958-59).

Kiskunhalason vágóhídi segédmunkás, élelmiszer higiénikus állatorvos, majd 1959-64-ig körzeti állatorvos lettem. 1964-82-ig városi főállatorvosként dolgoztam.
1982-83-ig a Vörös Október Mg. Tsz. állatorvosa voltam.

A FKGP kiskunhalasi szervezetének alapító tagja (1989), a párt országgyűlési képviselője (Kiskunhalas, Bács-Kiskun megye 8. sz. választó ker.) voltam 1990-1994-ig. 1992-94-ig az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának titkára, majd a Torgyán József politikájával szembeforduló, a kormánykoalícióhoz hű kisgazda frakció tagjaként tevékenykedtem (1991-94-ig). A pártból 1991. novemberében kizártak. Az FKGP Történelmi Tagozata országos szervező bizottságának elnöke (1992), a Történelmi Kisgazda (1993), az Egyesült Kisgazda Párt alelnöke (1993. novembertől), képviselő jelöltje (1994) voltam. A Magyar Állatvédő Szövetség elnökeként működtem 1991-1993. év végéig. 1996-tól a Magyar Állatorvosi Kamara Bács-Kiskun megyei Szervezetének titkáraként dolgoztam. 1993-ban megalakítottam az Úszó és Gyógyúszó Egyesületet, ahol idősült légzőszervi beteg gyermekek rehabilitációjával foglalkozunk. 2003. évben megalakítottam a Kiskunhalasi Állatvédő és Természetbarát Egyesületet. Ennek és az előző egyesületnek az elnökévé választottak. 1998-tól önkormányzati képviselő vagyok Kiskunhalason.

- Jávorszky Béla (kuratóriumi tag) -

1940. január 14-én születtem Budapesten, polgári családban. Iskoláimat a II. kerületben végeztem, az egyetemre (ELTE) 1958-ban kerültem be, de politikai okokból fél évvel később kizártak. Ezt követően különböző bankokban, kereskedelmi vállalatoknál, az ELTÉ-n, legvégül pedig a Munkavédelmi Kutatóintézetben dolgoztam tisztviselőként. Közben az 1960-as évektől műfordítással foglalkoztam: finn, német, svéd, valamint észt költőket, regényeket, drámákat, hangjátékokat fordítottam magyarra. Több mint negyven fordításom jelent meg könyv alakban, folyóirat publikációm száma több száz. Finn és svéd költőkkel együttműködve tizenöt magyar kötetet fordítottam finnre, illetve svédre. 1982-90 között, illetve 1995-99 között szabadfoglalkozású íróként és műfordítóként dolgoztam. Két saját művet is publikáltam: 1991-ben „Észak-Európa kisebbségei” címmel jelent meg irodalmi riportkötetem, 1998-ban pedig esszé- és jegyzetkötetem a Baltikumról „A kettéfűrészelt csónakok földjén” címmel.

1988-tól veszek részt az MDF tevékenységében, 1988-90-ben a Külügyi Bizottság tagjaként. 1990-94 között Helsinkiben voltam nagykövet (1991-94 között Észtországban, Lettországban és Litvániában is akkreditálva). 1994-ben eltávolítottak a Külügyminisztériumból, majd 1999-ben visszahívtak, és tallinni nagykövetté neveztek ki. Tallinnban 1999-2002 között szolgáltam (akkreditálva Lettországban és Litvániában is), amikor a kormányváltáskor ismét eltávolítottak.

Kitűntetéseim, szakmai díjaim: Finn Állami Irodalmi Díj (1976), Finn Oroszlánrend Nagykeresztje (1994), a Wihuri Alapítvány Nagydíja (finn, 1995), Pro Terra Mariana (észt, 1997 és 2002), Füst Milán Fordítói Nagydíj (1999), József Attila-díj (2002).

- Szász György (kuratóriumi tag) -

1976. szeptember 7.-én születtem Budapesten, a második kerületben. A gimnáziumi érettségi után, felsőfokú tanulmányaimat a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen majd a Szegedi Tudományegyetemen végeztem, ahol bölcsész egyetemi diplomát szereztem. Reklám és társadalmi kommunikációs szakmai ismereteimet nagyobb nemzetközi és magyar reklám ügynökségekben kamatoztattam az évek során. Több reklám ill. dokumetumfilm készítésében vettem részt, íróként, szerkesztőként vagy társ producerként. 2010 őszétől tanácsadóként a Magyar Országgyűlés Társadalmi Kapcsolatának hivatalát segítem kulturális és társadalmi kommunikációs ügyekben. Fontos részét képezi még jelenlegi életemnek és munkámnak a konduktív pedagógia megismertetése, népszerűsítése és minél szélesebb körű elterjesztése.

A Múzeum 1956 Emlékére Közhasznú Alapítvány munkáját, 2003 óta segítem. 
Családi érintettségem lévén is nagyon sokat jelent számomra 1956 emléke. Nem szabad elfelednünk azt a sok száz fiatalt, aki feláldozta életét, jövőjét, a mi jelenünkért és demokráciánkért. Mert minden ott kezdődött el….. Ezért tűztem ki célul többedmagammal együtt, hogy a huszadik századi magyar történelem legnemesebb eseményének, valamint méltatlanul elfeledett hőseinek, itt Budapesten a forradalom szülővárosában, egy méltó,  színvonalas és történelmileg hiteles múzeum létrehozásának a tervét, ill. annak létrejöttét, társadalmi munkámmal támogatom és segítem.

- Dr. Szieberth Istvánné (kuratóriumi elnök) -

Épületgépész mérnökként végeztem a Budapesti Műszaki Egyetemen 1968-ban. 1974-ben légtechnikai szakmérnöki oklevelet szereztem. Angol nyelvből van nyelvvizsgám. Jelenleg is szakmámban dolgozom.
Férjem állatorvos. Három gyermekünk van.

1956 emlékének ápolása szívügyem:

Úgynevezett „’56-os gyerek” vagyok. Édesapám a forradalomban való részvételéért börtönbe került, testvérem és én pedig évtizedekig viseltük mindazt a diszkriminációt, ami a Kádár érában ezért járt. Több mint 20 éve Budapest II. kerületében élek családommal. Itt a Széna téren az 1956-os forradalom és szabadságharc alatt kemény harcok folytak. Az elesettek emlékét 1989-től 7 kopjafa őrzi. A hely kegyhellyé, az október 23.-i megemlékezések színhelyévé vált. Elsősorban a Széna téri harcok, de egyúttal minden ’56-os hős emlékének ápolására 1999-ben férjemmel egy alapítványt hoztunk létre, mely meg kívánja szólítani az ’56 emlékét kegyelettel őrzőket, éljenek akár itthon, akár külföldön. Alapvető célunk egy 1956-os emlékmúzeum létrehozása, ahol az évtizedekig rejtegetett emléktárgyak, fényképek, újságok, periratok végre méltó helyre kerülnek, hogy emlékeztessenek, tanítsanak, emléket állítsanak az ismert és ismeretlen hősöknek. Hisszük, hogy az ifjúság figyelmét kell felkelteni a magyar történelemnek e kimagasló eseménye iránt. Azt kell tudatosítani a mai és az eljövendő nemzedékekben, nem élhetnének szabad, demokratikus országban, ha az akkori fiatalok nem áldozták volna életüket, nem sínylődtek volna évekig börtönökben, internálótáborokban. Valljuk, ’56 áldozatai az újkori letéteményesei a magyarországi demokratikus átalakulásnak, a Magyar Köztársaság létrejöttének.

- Szieberth Máté (kuratóriumi tag) -

1977-ben születtem Budapesten. A Budapesti Piarista Gimnáziumban érettségiztem, majd a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karán szereztem diplomát mérnök-fizikus szakon. 2000-től kezdve a a BME Nukleáris Technikai Intézetében dolgozom, jelenleg adjunktusként.

Örömmel fogadtam el édesanyám, dr. Szieberth Istvánné felkérését a kuratóriumi tagságra. Az első olyan generációhoz tartozom, amelyik középiskolában már hallhatott, tanulhatott 1956-ról. De tapasztaltam a tudatos elhallgatás és történelemhamisítás utolsó pár évét is. Ezért fontosnak tartom, hogy a mai középiskolás és egyetemista generáció már '56 szellemében nőhessen fel, kihasználva az utolsó pillanatokat, amikor még szemtanúkkal is találkozhatnak.

Készült: 2005, Múzeum 1956 Emlékére Közhasznú Alapítvány